19én hajnalban, épp éjfél után indultunk Nyíregyházáról a Balatoni „reptérre”, pontosabban Sármellékre, ami hajdan katonai reptér lehetett, mivel a hipermodern -németuristáknak kitalált- csodabilding körül lebombázott, időrágta-fűbenőtte-mindenféle bunkerségek tátonganak, várva, h valami rendező majd jól forgat bennük valami horrorfilmet (de legalábbis valami jó véreset)... Mer’ egyébként elég rémisztőek.
Na aztán elkezdtünk becsekkolni, amivel semmi gond nem volt, egészen addig, míg a szekuritikézipoggyász-kapualattátsétálós részen kiszúrták -nemistudomhogyan?!!- Gaál Angéla Rozália neszeszarában: nevezett személy kisbicskáját. Kissé fogyis, ámbátor mindvégig józanmód fürkész és felelősségteljes biztibá'nk ezt jelezte, miszerint, idézem:
-Van egy kés a táskájában, tud róla? - ezt a tudrólát, már kicsikét gúnyosan...
Erre Angi -persze- elképed, majd tipikus hangsúlyával, a frekvencián, amin csak akkor búg, amikor tudja, h rosszat csinált:
- Ja! - aztán meghogy - Én kivettem…- felém fordul, majd vissza -vagymégsem?....dekivettem....vagyottfelejtettem? ....denem, hát tuti kivettem- arcán egyre több a kérdőjel.
Aminőn kisbarátnőm imígyen tépelődött vala, kedvesfogyibiztibá már elő is varázsolta ama könyörtelen márványos nyelű kissé használtasan rusztikus kiskést a sminkek, körömreszelő, alapozó és egyebek kozmetika illatú kavalkádjából. Amire angicicabébi:
- Jaaa!…- és akkor rám nézve - akkor tényleg benne hagytam.- Arca kissé megoldódik, mint aki habár lebukott, immáron biztos a dolog, s legalább a bizonytalanság tovatűnt. Majd oda senderített egy bocsit a szekufejnek, aki azzal át is adta a bicskát angiapunak.
Az indulásra várva, 400forintos eszpresszóm felett azon tűnődtem, vajon mi az, ami ilyenkor, egy esetleges „fegyver” felbukkanásakor végigfuthat a kevéssé-értelmes ámbátor határozottanfürkész- szekuhaverunk szűziesenegyszerű tudatán? A világban a sorok között is terror fenyeget, mint tudjuk ma már európában született és nevelkedett (stikában turbánban alvó) alik és abdulok leselkednek az ártatlan tvelőtt- dzsánkfúdzabáló- hitetlenekre… Emberünk missziója, -lévén reptériszekubá- mindezen veszélyforrások minimalizálása, fenyegető szituációk megakciózása.
Végig fut hát angicica apró kék sminkesbatyuja ama bizonyos átfürkésző szerkentyűn, melynek pontosságával már csak az a bizonyos bigbrother és vesébelátó-jóanyám versenyezhet, és akkor hirtelen ott, a rengeteg már unalmassá vált cigitamponzsepikulcstelefon körvonalak között, megjelenik Ő. Ő maga, A Kiskés.
Emberünk szemében ekkor mohó fény csillan, igen, most, ezen percen érkezett el a pillanat, amikor fenyegetőveszélyt háríthat, amikor végre megmutathatja, és igen tehet valamit a világ biztonságáért, az utasokért, a légtérért és igenésigenésigen, majd most ő…
És akkor ránéz a veszélyes táska veszélyes gazdájára, s szinte mindene beleremeg az akcióba, végre!!! Mikor méltóságteljesen, és rendkívülhatározottan felteszi a kérdést:
- Egy kés van a táskájában, tud róla? – közben érzi, érzi az ösztönt mely belülről marja az izmait, miért, ugyan miért kérdezem, hisz csak ráugrok, leteperem, hátra szorítom a kezeit és akkor elkaptam. Megvan az elvetemült, a gazember, kémnő, tetű.
De persze le is nyeli hirtelen támadt noriszos indulatait, bár nem szívesen, s az agresszív beavatkozás víziójának elillanása után, valami egészen új és friss érzés önti el… Hisz fegyelmezett maradt, ahogy tanulta, ahogy kell. Hirtelen jogi bekezdések villanak fel előtte, minden amit tesz helyes és emberhez méltó, fajtája csúcsán áll immár, kimért és hűvösen udvarias. Igazi katona. Immár történhet bármi, ő itt áll, minden porcával jelen van, az eset jegyzőkönyv pontossággal a fejében. És csak áll. Előtte a majdnem tettes, kezében annak majdnem gépre vitt majdhogynem géptérítő kiskése, s az akárlehetettvolna terrorcselekményis- demégsem – tény szikrázó büszkesége.
A kiskés kiiktatódik, az utasok ártalmatlanra akciózva fel szállnak a gépre, s amikor az London felé véve útját eltűnik az égen, a flájbalaton repterén nem marad más, csak a becsület, a tisztesség, a hősiesség, és az a rengeteg, kifogyhatatlan, puha toalettpapír a csillogó, légfrissítő szagú wcben, ahol még ha el is van dobálva valami, azok csak a németek lehettek…
Így maradtunk hát árván és oltalmatlanul (bicskátlanul) a hatalmas és veszélyes Londonban… Én pedig ott és akkor újra rádöbbenhettem, h kivel is fogok én összeköltözni, egy teljesen idegen világvárosban… Egy majdnem tettessel, akinek épphogycsaknincs kése…
Ez a flybalaton reptér egyébiránt habár van papír a mosdóban, elég tré, illetve faszbunkók voltak, és talán mondhatom, h nem hozzáértők. A csekkolásnál a picsa anginak véletlenül odaadta valami ismeretlen faszi útlevelét, senkitől egy jó szót nem hallottunk, fapofák voltak és folyamatosan úgy éreztem, nem szeretnek engem. Persze bekaphatják. Csak úgy megjegyzem, ha valaki arra felé vetődne, neadjisten repülne a flybalatonnal, tudja mire számítson.
írtaésrendezte:muldör
Például ezzel... Ez úgynevezett ágyonfekve nézzük a lóbálódó lábainkat és sokat nevetünk egyrakásra, h ez mekkora egyfaszság és ugyan minek csináljuk...
Vagy például szkálli berág rám, és akkor vicsorog, mire én gyorsan lefotózom, majd elszaladok félelmemben...
